2011. február 3., csütörtök

VÉGRE!

Kínában szakadatlan tűzijátékkal, megszámlálhatatlanul sok csillogó, színes fénycsoda égboltra festésével, hatalmas durrogással, ropogással magyar idő szerint szerdán délután öt órakor beköszöntött a Nyúl éve!
A kínai mitológia szerint a Nyúl az ellenálló képességet szimbolizálja. A Nyúl az európai horoszkópban a Halak csillagjegynek felel meg. (Akkor én tripla nyuszi vagyok!A nyúl évében születtem, halak a jegyem és most a nyúl éve van.:-)))A Nyúl éve nyugodtabb lesz és inkább a kreatív énünket vesszük majd elő.Többet foglalkozunk majd a családunkkal és a barátainkkal, valamint az üzleti ügyeinkre is igen nagy gonddal figyelünk.  Az utóbbira nyilván az a tigris évének nehézségei kényszerítenek majd minket és kihat a döntéshozatalunkra is. Kerülni fogjuk a rizikós lépéseket. Viszont a túlzott biztonság és komfort iránti vágy belevihet minket pénzügyi veszteségekbe is. Fontos a kezdeményezőkészség, a lehetőségek kihasználása, a képességek fejlesztése, hiszen a Nyúl éve biztató, ígéretes lehetőségeket tartogat.
A „világ színpadán” továbbra is egymást követik a feszültséggel teli, veszélyes, időnként tragikus események, ugyanakkor végre felcsillan előttünk a változás reménye. Ez az év a párbeszéd, a diplomácia és – fontos kihangsúlyozni – a személyes fejlődés éve lesz. Ez utóbbi miatt sokakat foglalkoztat majd az életmódváltás. Akár egészségesebb életformát választanak, akár bővítik érdeklődési körüket, esetleg egy tanfolyamot vagy képzést kezdenek el, az év rengeteg lehetőséget kínál mindenkinek.
Egészség terén a rossz érzések, gondolatok magunkban tartása és az ezen való morfondírozás, a mások iránti bizalom hiánya és a rossz kommunikáció vezethetnek akár betegségekhez is. Törekedjünk mindennap ellazulni, relaxálni valamint a napi testmozgással (sétálás, jóga, aerobik) elkerülhetjük a stressz kialakulását. 
Na szóval ezt mondja a fáma, de azért nyuszi sem csak egyfajta van! 

   Lehet az újév bőséges  vagy szűkös:
Lehet vicces vagy nem: 












Lehet küzdelmes 
vagy unalmas   












                            
Egy jó tanács!Ne higgyünk mindig a szemünknek! 








És ha kell, vegyük elő a rózsaszín szemüvegünket! 

11 megjegyzés:

  1. Imádom ezt a bejegyzést! Köszönöm, hogy megírtad. Tavaly pont ebben az időszakban volt a férjem Pekingben. Én kértem, hogy minnél több mindent vegyen fel, hogy itthon nézhessük. Van kb 70 órás teljesen sötét, apró villanásokkal és iszonyat hangos zajjal teli anyagunk. Semmire sem jó...
    Most egy hétig csak tüzijáték és étel, ital... Bírnak a kínaiak bulizni! De én most a bejegyzéseden szórakoztam.

    VálaszTörlés
  2. rajtam mindig rózsaszín szemüveg van :):):):):)

    VálaszTörlés
  3. Köszi ezt a bejegyzést! Nagyon szórakoztató, és reményteljes, különösen ami a kreativitást és a személyes fejlődést illeti :) Tündériek a fotók !!! Boldog szülinapot és Nyúl Évét kívánok Neked Nóri! Puszi!

    VálaszTörlés
  4. Hát,akkor hajrá!
    Szebb jövőt Nekünk! :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Húsvétkor négyszeres nyuszi leszel?
    Sőt, ha még az aszcendensed is...:-DDD
    Vidám perceket szereztél nekünk, köszi!

    VálaszTörlés
  7. Köszi!!Igen jól esett!!!!:-))))))!!

    VálaszTörlés
  8. Rózsaszín szemüveg rendel :) De jó a színjátszó is, minden napra más :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó!, köszi ezt a bejegyzést!
    :-)

    VálaszTörlés
  10. Kedve Nóri!Van egy meglepetésem a számodra a blogomba ...fogad tőlem sok szeretettel!

    VálaszTörlés