2010. december 27., hétfő
2010. december 26., vasárnap
Régebbi
2010. december 11., szombat
Karácsonyi adok-kapok
Timel karácsonyi adok-kapok játékán belül csináltam Szilvinek.A kérése volt az ezüst-fehér színkombináció.Ez sikerült belőle.
2010. december 9., csütörtök
2010. december 8., szerda
2010. december 1., szerda
2010. november 27., szombat
2010. november 24., szerda
2010. október 30., szombat
És megint
Na ki találja meg a képen elrejtett Granadát? :-)
Azt hiszem őnagysága igazán ősziesre sikeredett. Ennek örülök, szeretem az őszt.
2010. október 28., csütörtök
2010. október 23., szombat
Kora ősz
Nagyon szeretem az őszt, a tobzódó színeket, mintha versenyben lennének egymással ki tud szebb árnyalatot kikeverni. Ezek még csak olyan őszelő-s képek, pár hete készültek.
Persze itt van a séták "okozója" is, akit szinte lehetetlenség megörökíteni, mert egy pillanatra sem marad egy helyben. Ha sírva könyörgök neki, hogy üljön le egy picit, akkor is épp amikor lenyomom a fényképezőgép gombját elkapja a fejét, mert valami történt a bozótosban (szerinte). Szóval róla csak egy ilyen "menettérti" fotót sikerült alkotnom.
2010. október 9., szombat
Beatrix
Bemutatom a versenyzőmet, "aki" Simone játékán indult! Az esélytelenek nyugalmával, de a részvét a legfontosabb, nem igaz! (akkor most fogadjam őszinte részvétemet?!) :-)))
2010. október 6., szerda
Segítsünk a katasztrófa bajbajutottjainak!
Klau blogjában tegnap jelent meg a felhívás, melyet most én is közreadok. Kérek mindenkit, hogy tegye közzé ezt a bejegyzést, mert sokat segíthet vele!
A katasztrófa kapcsán szembesül vele az ember, hogy milyen könnyen elveszíthet mindent. De vannak pozitív dolgok is. Nagyon sokan ajánlják fel segítségüket. Kolontáron, Devecseren, Ajkán több helyen is várják az adományokat. Sokszor sorba kell állni, hogy le tudd adni, mert olyan sokan szeretnének segíteni. Van olyan idős néni, aki csak egy doboz teát, és egy kiló cukrot adott sírva, hogy ő nem tud többet segíteni... De ezeknek az embereknek akiknek el kellett hagyni az otthonaikat még egy pohár tea is ajándék... Bármit elfogadnak ruhát, tartós élelmiszert, takarót, zseblámpát, elemeket...
Fogjunk össze és segítsünk! Ha mindenki csak egy kicsit tud adni, ha csak egyszer felhívja a segélyvonalat, már azzal segített...
Nemzeti Segélyvonal: 1752-es telefonszám (hívásonként bruttó 250 forint).
Mivel a szám nem minden hálózatból elérhető, adományokat a Segélyvonal bankszámlaszámára is lehet küldeni: OTP Bank 11702036-20707637.
Magyar Vöröskereszt: 1749-es telefonszám (200 forint hívásonként).
Adományozni lehet sms-ben is: az iszap szót kell ugyanerre a telefonszámra elküldeni.
A Vöröskereszt bankszámlaszámára is lehet adományt küldeni: K&H Bank 10405004-00026547-00000000, közlemény rovatba: ISZAP.
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet: 11705008-20464565-es bankszámlaszámra lehet utalni, a közleménybe írják be: Vörösiszap károsultjainak megsegítése.
A szervezet honlapján keresztül is lehet adakozni, a (06-1) 205-3955-as telefonszámon pedig csekket lehet igényleni.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat: OTP Bank 11784009-20200673, közleménybe: iszapkárosultak.
Katolikus Karitász: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00800007, a közleménybe: Iszapár.
A vörösiszap által okozott katasztrófa károsultjainak megsegítésére adományokat
Devecser Város Önkormányzata
11748090-15427085-10070004
számú számlájára lehet befizetni. Köszönjük adományaikat:
Devecser Város Önkormányzata
A vörösiszap által okozott katasztrófa károsultjainak megsegítésére adományokat
Kolontár Közsé Önkormányzata "Kolontár Adományszámla
11748090-15427298-06540009"
számú számlájára lehet befizetni. Köszönjük adományaikat:
Kolontár Község Önkormányzata
Napló szerkesztősége az október 4-én bekövetkezett, az ajkai zagytározóból kiömlött vörösiszap okozta katasztrófa nyomán azonnal megkezdte a kolontári, devecseri károsultak javára indított adománygyűjtést. Várjuk a pénzbeli felajánlásokat a következő számlaszámra: OTP Bank 11748007-20097158, a közlemény rovatba az "adomány" szót kérjük feltüntetni.
Az Ökumenikus Segélyszervezet a 11705008-20464565-ös számlaszámon várja az adományokat"Vörösiszap károsultjainak megsegítésére"megjelöléssel.
A Térségi Családsegítő és Gondozási Központ adományokat (tisztítószerek, tartós élelmiszer, ruházat) gyűjt a vörösiszap által sújtott területeken károsultak részére. Az adományokat a 8400 Ajka, Frankel Leó u. 8. szám alatti Térségi Családsegítő és Gondozási Központ székhelyé ...tovább »n lehet leadni. Gyors segítségre van szükség, ezért holnapután, csütörtök reggel 9 h-ig várunk, akkor eljuttatjuk, amit kaptunk. Köszönjük a segítséget!
A kolontári katasztrófahelyzettel kapcsolatban Ajka, Sport u. 14. szám alá várják SÜRGŐSEN a következő dolgokat: tartós élelmiszerek, takarók, meleg ruházat.(ez a Bányász sportpálya szürke épülete, ahol ügyeletben várják az adományokat)
Társasházkezelő Iroda, 8400 Ajka, Kossuth u. 35/A szükség lenne: meleg takarókra, ruhákra, tartós élelmiszerre, pelenkára, tisztálkodási szerekre, tisztító szerekre, kukászsákokra, nylonzsákokra....
A Kristály-völgy Egyesület munkatársai és önkéntesei a Sport utca 14. szám alatt a Bányász Sportpályán várják továbbra is az adományokat. Jelenleg tartós élelmiszerre, tisztálkodó- és tisztítószerekre, valamint GUMICSIZMÁKRA 38-tól 44-es méretig lenne szükség.
A Pannon Egyetem adománygyűjtést szervez a devecseri katasztrófa áldozatainak megsegítésére, melynek keretén belül takarítóeszközök, tisztítószerek, takarók, plédek, meleg ruhák, konzervek, palackozott vizek és italok felajánlását várjuk a Kommunikációs Irodában, a B épületben hétköznap 7.00-17.00 között.
A felajánlott adományokat a Pannon Egyetem két részletben gyűjti, tekintettel az időjárási körülményekre. A hideg és csapadékos időben a rászorulóknak nagy szüksége van arra, hogy a lehető leggyorsabban hozzájussanak a meleg ruhákhoz és élelmiszerekhez. Ezért az összegyűjtött adományokat október 8-án (pénteken) és október 15-én (pénteken) szeretnénk eljuttatni a katasztrófa színhelyére a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve.
2010. október 2., szombat
A második Beatrixem
Az első még Simone-nél versenyzik, ám feleslegesen, mert hihetetlen, szebbnél szebb alkotásokat küldtek be a játékra!
2010. október 1., péntek
Csak egy kis memória
Volt egy pár szép gyöngyöm (Barbiéknak hála) fűztem belőlük egy memóriadrótos karit, ilyet még úgy sem csináltam. Tulajdonképpen egy gyors megoldás, persze nem nekem, mert órákig tudok filózni, hogy milyen gyöngyből és milyen sorrendben és...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)