"Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem."
(Wass Albert: Halál)

Nem tudom mit írjak, nem tudom hogyan...

Hát eljött az ideje és el kellett engednünk Édesapát. Hosszú és fájdalmas utat kellett bejárnia a végső megnyugvásért. Megadatott nekünk, hogy az utolsó pillanatban is vele legyünk és fogjuk a kezét, ahogyan ezt Ő tette velünk egész életében.  Pénteken búcsúzunk el Tőle örökre. Kérlek, ha tehetitek gyújtsatok gyertyát gyönyörű, tiszta, megtörhetetlen lelkéért!