2012. november 29., csütörtök
Sujtás 3. Én megmondtam! :-)
Kissé elcsúszott a középvonal, de én nem bírom előre megtervezni őket. Ahogy szeretné a zsinór és a gyöngy (na meg én :-))).
Mézesmama megismered a kabosont? Sokáig várt a helyére, de úgy érzem jó "környezetbe" került!
Tudniillik a kabosont Mézesmamától kaptam több társával egyetemben, hát mit mondjak, nem tegnap! De hát jó munkához idő kell, a lassúhoz meg még több és az egyenlet csúcsán jövök én.
2012. november 26., hétfő
2012. november 22., csütörtök
Sujtás
Na már megint szerelmes lettem! Olyan élvezetes ez a technika! Imádom ahogy a sujtás vékony vonala átöleli a gyöngyöket! Tiszta ív és kecsesség az egész!
Még mielőtt azt gondolnátok, hogy milyen ügyes vagyok (nem mintha nem lennék az :-))), elárulom, hogy azért nem ment ez magától ilyen könnyeden! Már régebben belekezdtem egy sujtás ékszerbe, ami azóta is félkészen árválkodik valamelyik dobozkámban (de már nem sokáig). Viszont a múlt héten akkora szerencsém volt, hogy nyertem egy tanfolyami részvételt "Egyedigyöngy Krisztitől", amit Szekeres Szilvi tartott végtelen türelemmel! Nagyon jól éreztem magam a lányok között, hihetetlen jó hangulatban illant el az idő és alig vártam, hogy hazaérkezve folytathassam a fűzést.
Végre befejeztem egy ékszert, amire mostanság nem nagyon van érkezésem (gondolom ezt észrevettétek :-(). Nem csak az a baj, hogy szinte semmi időm nincs rá, hanem valahogy... úgy le vagyok fagyva, vagy mi. Max. nézegetem a gyöngyeimet.
És ez most annyira, de annyira jól esett! Köszönöm!
2012. október 16., kedd
Hát ez már tényleg csúnyán visszavonhatatlanul ősz
Pedig szeretem! Mármint az őszt. De most mégsem esik jól. Talán pont azért, mert jól esik! :-)))
A medál szépséges mintáját Rita készítette. És persze a lánc "hukimuki".
2012. október 8., hétfő
Késői ajándék
Egy megkésett ajándék Évi mintája alapján készítve.
Köszönöm a sok jó ötletet a "hukumukihoz"! Már másnap sikerült rávennem legdrágább férjemet és elvitt bobint vásárolni. Tényleg ezerszer könnyebb vele a fonás! :-)
2012. szeptember 13., csütörtök
Évi "szíve" és hukimuki
A medál mintájáért (és az összes többi gyönyörűséges mintáért) ezer puszi Évinek! Aki fogalmam sincs milyen gyorsasággal dolgozhat, de az biztos, hogy legalább 48 órára bővíti valahogy a napot a munkái alapján, ráadásul közben még mintákat is gyárt nekünk elképesztő mennyiségben és minőségben!
A hukimuki nálam a Kumihimo, amit egyszerűen nem tudok megjegyezni és mindig ez a szó jut helyette eszembe. Nagyon tetszik egyszerű és gyors technika! Bár látnátok a parafa dugókra felcsavargatott gyöngy sorokat...., állandóan lefutnak és összegabalyodnak! Szóval a gyorsaság még javuló fázisban van. :-) (remélem, legalábbis, hogy javulni fog) Sajnos azokat a műanyag nemistudommineknevezzemeket, amikre felcsavarják a fonalat a Kumihimo fonásnál még itthon nem láttam. De azért így is megoldható a dolog! De nagyon örülnék egy-két jobb ötletnek!
2012. szeptember 4., kedd
Harangvirág
Ugye milyen szép kerámia harangvirágot kaptam?! A húgom kislánya örvendeztetett meg vele (na azért már nem olyan kicsi, hetedik osztályos:-), aki többek között " névileg" is druszám. Ráadásul minden alkalom nélkül, csak úgy lepett meg dupla örömet szerezve.
Szerintem tökéletes háttér lett. :-))) Köszönöm Nóri!
2012. augusztus 18., szombat
Lotti
Doppelte Lotti Perle4u mintája alapján a húgomnak készült. Szegény rögtön az első használatkor elvesztette a medált, pedig tökéletesen passzolt a ruhájához! Ez a baj ezekkel a karikákkal, olyan könnyen szétnyílnak néha! :-(
2012. július 19., csütörtök
Szett
A fülbevaló mintáját Évinek köszönöm, de nagyon! :-)
2012. július 15., vasárnap
Kölykök
Hát jól lemaradtam a csöppségeim "dokumentálásával"! Ezek már pár hetes képek! Hamarosan felteszek újakat.Lara nem tűr meg maga alatt takaróféleséget, az összes próbálkozásom "kitúrva" végezte,így karton dobozt raktunk alá, hogy legalább egy minimális szigetelés legyen alattuk. De a legritkább esetben fekszenek rajta, jobban szeretik a "szanaszét" formátumot! :-)
2012. július 12., csütörtök
Megvan a nyertes!
Egy picit befolyásoltam a szerencsét, mert aki kirakta a játékot a blogjában, az kapott egy plusz esélyt, és aki a játék előtt is olvasóm volt az szintén. Így volt akiknek háromszor került bele a neve a kalapba. A nyertes pedig...........Kritti!
2012. június 24., vasárnap
200-as játék!
Nos hát ő rá gondoltam, mint ajándékra. Nem kis darab! A nyertestől függ majd, hogy nyakláncnak szeretné, vagy táskalógónak, vagy egy óriási kulcscsomóra akarja-e tenni és aszerint fejezem be.
Nekem olyan, mintha zöldborsó szemek bújnának meg benne! :-)
Csak egy feltétel van és egy kérés:
-az fontos, hogy az olvasóm legyél, hiszen maga a játék is annak a picurkát több mint 200 olvasónak szól, akik megtisztelnek figyelmükkel.
-nem feltétel, csak nagyon örülnék, ha megosztanád a játékomat!
Na ennyi! :-)))
Július 11-én sorsolok (akkor lesz pont a névnapom) !
2012. június 23., szombat
Spirálisan türkiz
Azért még néha fűzögetek valamit! Bár kevés az időm nagyon, és ha nem dolgozok, akkor takarítás (drága kutyuim iszonyat koszt csinálnak) aztán pedig nincs kedvem semmihez mostanság. Ha erőszakkal ráveszem magam, hogy elővegyem a gyöngyeim és elkezdek fűzni, akkor jó, akkor szívesen és örömmel, de idáig eljutni...na az megy nehezen. Amúgy is kivagyok ettől a hőségtől!
Holnap jön a 200-as játék! Tuti! :-)))
2012. június 9., szombat
Szaporodtunk!
Nagy izgalmak közepette születtek meg az apróságok, mármint én izgultam, Lara teljesen nyugodt volt!
Most három hihetetlenül dagadt kis fókaszerű képződménnyel vagyunk gazdagabbak, akik remekül tudják vonszolni a hatalmas pocakjukat a földön, mellső lábaikkal húzva, a hátsókkal tolva magukat.
Tökéletes visító hangokat tudnak produkálni, ha véletlen egy köbcenti hely megürül a hasukban. Különben lehetetlen pózokban alszanak szanaszét. Itt már négy naposak, és a látszattal ellentétben nem azért lóg ki a nyelve, mert haskipukkadásban elhunyt, hanem azért mert így hordja.
Meg vagyok győzve, a kutyák és a fókák tényleg egy tőről származnak!
2012. május 30., szerda
Hering gyűrű
Audrey mintája alapján kezdődött a kigyűrűsödésem "története", annyira megtetszett ez a fél fagolyó heringgel való begyöngyözése! Szerintem számtalan fogja még követni. A piros húgom kérése volt, amivel jól bevitettem magam a "csalitosba" :-))), mert természetesen nem volt delicában piros gyöngyöm, így kétszeri lebontás és variálás után, de elkészült kásából. Nagyon tetszett neki!
2012. május 12., szombat
Ajándék 2.
Fogalmam sincs hová dugtam el ennek a csillagmedálnak a mintáját, így nem tudom megírni ki volt az az édes, aki megosztotta a e csodás agyszüleményét velünk! De megfogom találni biz'isten és akkor belinkelem! :-)
Köszönöm a segítségeteket! Megvan, Kriszti mintája alapján készült a medál!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)